Médiaszereplések
Publikációk
Világgazdaság
2009.02.03.

Indulhat az ügyvédi reklám - Az ügyfelek jobb tájékoztatását, a differenciáltabb választás lehetőségét segíti elő az új szabályozás

Noha ez nem tűnik újdonságnak, hiszen sokan eddig is megtalálták a módját, hogy - gyakorta nem alaptalanul - hírét vigyék a tevékenységüknek, az ügyvédi reklámra csak tegnap óta nyílik legálisan lehetőség a Magyar Ügyvédi Kamara tavaly év végén módosított etikai szabályzata értelmében. Ez az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a belső piaci szolgáltatások akadálymentes áramlását elősegíteni hivatott irányelve alapján, nem kevés vita után született meg. Az irányelv szerint az ügyvédi reklámtilalmat el kell ugyan törölni, de a szakmai szabályokra, a titoktartásra és a hivatás alapértékeinek tiszteletben tartására vonatkozó elvárások az új helyzetben is fenntarthatók. Ezért az ügyvédek viszonylag szűk mezsgyén élhetnek a hirdetési eszközökkel - nyilatkozta a Világgazdaságnak Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke.

Mint mondta, az élet túlhaladta a reklám tiltását. Az elektronikus honlapokon már jó ideje helyet kapott az ügyvédi hirdetés, és a kamara nem emelt szót az olyan sajtószereplések ellen sem, amelyek néha áthágták a korábbi szabályozás kereteit. Voltaképpen ezt az elnézett gyakorlatot szentesíti a módosítás. Úgy vélekedett: sajnos mindig megvoltak az ügyfélszerzés tisztességtelen módszerei, és bizonyára a jövőben is lesznek ügyeskedők, akik kijátsszák az új és a kamara szerint elégségesnek ítélt előírásokat. A szervezet vezetője ennyiben tart is a megnyílt lehetőségtől, az ügyvédekre esetleg rátelepedő ügynököktől, brókerektől, a szakma lejáratásától. Nem vár azonban a piacot jelentősen megmozgató változást. Mindenekelőtt az ügyfelek jobb tájékoztatását, a differenciáltabb választás lehetőségét reméli, ez az ügyvéd és az ügyfél számára egyaránt fontos.

A módosítás értelmében az ügyvéd jogosult lesz az általa nyújtott szolgáltatásokról a nyilvánosságot tájékoztatni, feltéve, hogy az pontos, nem félrevezető és nem sérti az etikai szabályzatban megfogalmazott alapelveket és alapértékeket. A tájékoztatás nem ütközhet a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára, a gazdasági reklámra, az elektronikus úton közzétett reklámokra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseibe. Így az ügyvéd különösen nem tehet a minőségre, az eredményességre, illetve díjazásra vonatkozó összehasonlítást más ügyvédekkel, valamint nem utalhat eredményességi mutatójára. Nincs ugyanis olyan mérési módszer, amellyel objektív módon össze lehetne hasonlítani az egyik ügyvéd tevékenységét és eredményességét a másikéval - hangsúlyozta Réti László. Hozzátette: változatlanul szigorú követelmény a titoktartás. A Gazdasági Versenyhivatal 2006 nyarán hozott határozatában marasztalta el a Magyar Ügyvédi Kamarát etikai szabályzatának reklámozást tiltó, korlátozó előírásai miatt, és ötmillió forint bírságot szabott ki. Torjákné Amberger Teréz irodavezető szerint az új kódex nagyjából figyelembe veszi a versenyhatóság kifogásait, bár hagy maga után kívánnivalókat. Még tanulmányozzák, és az első tapasztalatok birtokában döntenek arról, versenyjogi szempontból elégségesek-e a változtatások.

Nem mosópor

Magyar György ügyvéd szerint helyes a reklám megengedése. Ő azonban nem hirdeti magát, mert - mint mondta - az ügyvédi hivatás nem áru, nem mosópor, amely rászorul a hírverésre, hanem bizalmi tevékenység.

Az ügyfelek elégedettsége a valódi reklám, a bizalom a szolgáltatás minőségével érdemelhető ki. A kezdőknek persze szükségük lehet a hirdetésre, de ez megdobja a szolgáltatások árát.

Kende Katalin